2011.10.04.
15:02

Írta: Nérofo

Sütőben sült "paprikás krumpli"

Az alábbi étel kicsit lehet több is, mint paprikás krumpli, de ha éppen ahhoz van kedvünk, akkor úgy is jó. Igazi pasis étel, a párom rendszeresen követeli, hogy készítsek ilyet. Pedig igazán nincs benne semmi különleges, csak finom. Az én szempontomból pedig külön jó, hogy nem macerás, és gyors, sőt sokat sem kell utána mosogatni.:) Mondjuk diétásnak éppen nem mondanám, de a tegnapi edzés után belefér. :)))))

Sütőben sült "paprikás krumpli"

1 kg krumpli

40 dkg lecsókolbász (most éppen, de csináltam már debrecenivel is)

2 fej hagyma

2 tk piros paprika

2 tk majoránna

15 tekerésnyi fekete bors

2 tk só

1 csipet ételízesítő

1 csipet őrölt kömény

fél dl olaj 

3 nagyobb gerezd fokhagyma

A krumplit és a hagymát meghámozom, majd szeletekre vágom. A hagymát négy felé szoktam vágni, a krumpliból is helyes kis cikkeket igyekszem gyártani. A kolbászt kb. fél centi vastag szeletekre karikázom, majd a hagymával és a krumplival együtt beteszem egy tepsibe. 

A fűszereket egy kicsi tálban (nálam erre egy savanyúságos tálka szolgál) keverem össze. Az olajba beleteszem a piros paprikát, a borsot, a sót, az ételízesítőt, a majoránnát és a köményt is, majd jól összekeverem. Ezzel már csak annyi a dolgom, hogy jól összemancsolom a krumplis kolbászos keverékkel. Hogy én ezt mennyire imádom csinálni! :)

180 fokon, alsó felső sütésen 40 perc alatt tökéletesen megpuhul a krumpli és átsül a kolbász. Öt perccel a sütési idő vége előtt hozzákeverem a három gerezd zúzott fokhagymát és már kész is! Nem túl bő lére eresztett paprikás krumpli az eredmény. 

Ha kicsit azt szeretném, hogy kevésbé paprikás krumplis, inkább sült-krumplisabb legyen az eredmény, akkor grillre teszem a sütőt és kicsit emelek a hőfokon. Körülbelül tíz perc alatt megpirul a krumpli és finom ropogós lesz. Hmmmm... csemege uborkával és friss kenyérkével isteni ebéd! Azért ilyet vacsorára még heti öt edzés mellett sem ennék. :)

Jó étvágyat hozzá!

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: gluténmentes

2011.10.02.
08:05

Írta: Nérofo

40. heti menü

Mentás borsófőzelék pulykafasirttal

Tojásleves

Rakott kelkáposzta

Sonkás- gombás tészta

Humusz, avocado krém, pita (mert vendégek jönnek hozzánk szombat délután)

Sütés nélküli túrótorta őszibarackzselével

Kenyérlángos

 

Szólj hozzá!

Címkék: gluténmentes heti menü

2011.09.30.
22:02

Írta: Nérofo

Tartalmas cukkinikrémleves- véletlenül- gyerekeknek is

Az alábbi recept véletlenül jött össze, igazából csak pakolgattam a hozzávalókat a fazékba. De úgy összejött, hogy marad a kedvenc receptek között. Emma ma bevágott belőle két tállal és a párom is háromszor szedett. Gyanakodva figyeltem ezt a nagy sikert, mert tényleg csak az illata alapján rakosgattam a fűszereket, de amikor megkóstoltam megértettem. :) Megdöbbentően finom levest sikerült összehozni, és hogy ez milyen laktató! Hát, nem is éppen diétás fogás!

Tartalmas cukkinikrémleves 

4 közepes méretű cukkini

3 óriás krumpli (kb. 700- 750 gramm!!!!)

1,5 dl tejföl 

2 púpos ek rizsliszt

3 ág rozmaring

1 ek szárított bazsalikom 

só, bors, ételízesítő

A cukkinit és a krumplit meghámoztam, felkockáztam. A cukkiniből a nagyobb magokat is kiszedtem. Úgy éreztem, hogy az én cukkinim már nem volt annyira fiatal. Ha sikerül igazán zsenge darabokat kifogni, akkor szőröstől bőröstül felhasználható szerintem! 

A nagy leveses lábasban tettem fel főni, felöntöttem annyi vízzel, ami bőven ellepi. Összesen olyan négy liter levesem lett. Sóztam, nagyon alaposan borsoztam és tettem bele egy jó adag ételízesítőt is.

Miközben vártam, hogy megfőjön a krumpli, azon gondolkodtam, hogy milyen fűszereket tegyek bele. Aztán, amikor már eléggé puhának éreztem a krumplit, akkor hirtelen felindulásból benyúltam a fiókba és az első fűszert tettem bele, ami a kezembe akadt: bazsalikomot. Tényleg ez akadt először a kezembe! :) Sűrítésként körülbelül másfél deci tejfölbe belekevertem 2 nagyon megpúpozott evőkanál rizslisztet. Simára kevertem, felöntöttem egy adag meleg lével a levesből, majd beleöntöttem a levesbe. Botmixerrel pépesre pürésítettem, majd utóízesítettem. És megint hirtelen felindulásból kirohantam a kertbe rozmaringért. Három ágacska tetszett meg, az került a levesbe. 

Miután felforrt elzártam, és kivettem a rozmaringot. Teljesen meg voltam döbbenve, hogy milyen finom, ezentúl csak így készítem! 

Jó étvágyat hozzá!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: leves gluténmentes

süti beállítások módosítása