2011.08.08.
14:57

Írta: Nérofo

Házi ételízesítő

Ahogy az előző képeken is látszik, rendesen belecsaptam! Olyan gyönyörűek voltak a zöldségek, amikor kipakoltam őket a szatyorból, mint egy csendélet! Nem semmi munka is volt vele, azt azért el kell mondanom.

Ha nem meséltem volna el mindenkinek a családban, hogy mik a terveim a hétvégére, akkor szerintem félúton földhöz vágok mindent és elvándorolok valahova messzire. De szerencsére beharangoztam mindenkinek, hogy majd kapják a kóstolót, így kénytelen voltam helyt állni. 

Azért senki ne ijedjen meg! Én extrém mennyiségű alapanyaggal dolgoztam, illetve többféle technikával, hogy rájöjjek arra melyik fekszik nekem a legjobban. 

Eredetileg két receptet szerettem volna kipróbálni. Egy darált zöldség receptet, amit a Nosalty-n találtam, illetve egy az Ízek és érzések című magazin 2010 szeptember- októberi számában megjelent ételízesítő receptet.

El sem tudom képzelni a levest, vagy a főzelékeket e nélkül az ízesítő nélkül. De fel lehet használni grillezéskor húsok pácolására, illetve vegáknak is  tuti befutó.  

De ahogy lenni szokott, és már magam sem vagyok rajta meglepődve, ez nem sikerült. Mire felocsudtam már kreáltam is egy saját receptet. Készítettem két különböző fűszert, egyiket sem az eredeti receptek alapján, amelyekből levontam a tanúságokat, és így megszületett egy újabb, harmadik recept. Erre mondom én, hogy az én szám ízének tökéletes. Mindegyik felhasznált recept szuper. Mindegyikben volt valami, amit felhasználtam. És most aztán tele van a kamra, a hűtő, az anyukám, a nagymamám, a barátnőm hűtője és kamrája...  

De nem baj, egy évig biztos nem kell ételízesítőt vennünk!

Házi ételízesítő- szerintem

1 kg fehér répa

1 csomag petrezselyem zöld

75 deka sárgarépa

25 deka zeller

1 csomag zellerszár

25 deka karalábé

25 deka piros húsú paprika (lehetőleg nem a kaliforniai, hanem a magyar hosszúkás fajta)

1 db jókora paradicsom

5 gerezd fokhagyma

3 nagy fej vöröshagyma

1-1 ág lestyán, tárkony (ízlés szerint)

kilónként 10- 20 deka só

Miután megpucoltuk a zöldségeket felkockázzuk őket. Ezúton is köszönöm a férjem hathatós közreműködését ebben a műveletben. :) Ekkor besózzuk és állni hagyjuk a zöldségeket. 

Megmérjük a tisztított alapanyagokat, és természetesen ez alapján a súly alapján adagoljuk a sót. 

Miután feloldódott a só, lecsöpögtetjük és ledaráljuk. Erős idegzetűek választhatják a húsdarálót. Én nem tartozom az erős idegzetűek közé, a kis Bosch gépemmel daraboltam mindent nagyon apróra. És innentől kezdve három választási lehetőségünk van. 

1. Ahogy van üvegbe töltjük az elkészült ételízesítőt. Ez a legcsábítóbb verzió. Számomra legalábbis. 

2. Tepsin elterítjük a fűszerünket, majd résnyire nyitott sütőajtónál kezdődik a maraton. Eleinte 60- 65 fokon szárítjuk a zöldséget, majd kb két óra elteltével, feljebb vesszük 75-80 fokra a sütőt és készre "aszaljuk" az ételízesítőnket. Csatos üvegekbe töltjük és bőszen ajándékozzuk vele a családot.   

3. Avagy aszalógépbe tesszük és a tárcsákat cserélgetve, forgatgatva készre szárítjuk a szajrét. 

Mindegyik módszernek megvannak az előnyei. Azt gondolom, hogy az első módszer az állandó időhiányban küzdő háziasszonyoknak nagyon vonzó lehet. Bár a só tartósít, de biztos nem a végtelenségig, ezért ajánlom hűtőszekrényben tárolni, mert biztos, ami ziher. Ez azért is nagyon jó, mert így nem feledkezhetünk el róla. Biztos fel fogjuk használni.

A sütős módszert szerettem én a legjobban. Igaz, hogy óránként meg kell keverni, és bele sem merek gondolni, hogy mennyi áramot fogyaszt, de itt kaptam a legszebb végeredményt. Valószínűleg a sok kevergetés miatt szépen elválnak egymástól a "szemek", nem áll csomókba, nem szárad össze. 

Az aszalógéppel sok a macera. A tálcákon nem lehet simán kiteríteni a masszát, mivel túlságosan apró szemű, vagdosni kell hozzá sütőpapírt. Nagyon nehéz úgy forgatni a tálcákat, hogy ne hulljon le róluk a zöldségek fele, a kevergetésről meg már ne is beszéljünk. Ráadásul az alsó tálca teljesen összeszárad, ha nem figyelünk oda, míg a felső még el sem kezdett aszalódni. És gyanítom, hogy ezek a gépek szintén jócskán fogyasztják az áramot.

Én két és fél napon keresztül dolgoztam vele, de egy normál adag szerintem az aszalással, szárítással együtt meg van öt óra alatt. És mindez natrium- glutamat, cukor, élesztő, állományjavító, és színezék nélkül. Isteni ajándék karácsonyra, vagy névnapra is. Lezárt üvegben, szépen feldíszítve komoly ajándék. Én örülnék neki!

Na és a lényeg: álljunk neki! Szinte teljesen mindegy, hogy mit és milyen arányban teszünk bele. Ha elkészítettük, akkor mi izzadtunk vele, a mi párunk pucolta a zöldséget, a mi gyerekünk mondta az édes kis hangján, hogy "anya fincsit csinált", ez aztán igazán a mi kezünk munkáját dicséri.    

 Jó étvágyat hozzá!

 

5 komment

Címkék: leves vega paradicsom gluténmentes ízesítő extra alacsony szénhidráttartalmú grillezéshez

A bejegyzés trackback címe:

https://dietablog.blog.hu/api/trackback/id/tr693134108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nérofo 2014.07.29. 09:44:05

Kedves mokrisz!

Igen, elektromos sütőnk van, abban hőlégkeverésre állítva 75-80 fokon.

Üdv,
neeroofo

Nérofo 2014.08.18. 09:20:34

Nagyon örülök, hogy sikerült! :)
süti beállítások módosítása