2011.08.01.
12:57

Írta: Nérofo

Zalai kukoricaprósza

Zalacsányban voltunk nyaralni. Valamelyik kuponos cég ajánlatai között szerepelt, ma már annyi ilyen van, hogy nem is emlékszem, hogy melyiken keresztül vettem. Meglehetősen jó ajánlat volt, némi telefonos egyeztetés után lecsaptunk rá. Jól éreztük magunkat nagyon. Maga a Villapark nem számított egy gasztronómiai élménynek, de a faluban található Vadász éttermet ajánlom mindenkinek. Egyrészt azért, mert finomakat főznek, másrészt azért, mert rendkívül kedvesen tettek eleget a nem éppen egyszerű diétás elvárásaimnak. Ezen kívül a sokszor kissé hangos nagylányomat is szeretettel fogadták. 

Az alábbi recept is Zalából származik. Eredetileg is csak kukoricaliszt felhasználásával készítik, tehát gluténmentesen. Sokféle változat létezik, minden háznál más recept alapján, eredetileg jó kemény szilvalekvárral készítik, de egyes helyeken az aszalt szilvára esküsznek. Bevallom őszintén én már készítettem sokfélét ebből a finomságból, de még nem sikerült eldöntenem, hogy melyik a legfinomabb. Az alábbi képen szerepelnek a kedvenceim, ajánlom kipróbálásra mindegyik változatot, vagy így vegyesen, ahogy ezúttal- csak a bemutató kedvéért- én készítettem. 

Zalai kukoricaprósza- "vegyes feltéttel"

3,5 dl kukoricaliszt

1 dl semleges ízű olaj

1 tk só

3 ek nyírfacukor

1 csipet vanília, vagy 1 tk vanília aroma

1 tk szódabikarbóna

1 tojás

450 gramm kefir

A tojáshoz hozzáadjuk a sót, a nyírfacukrot, és a vaníliát. Addig keverjük, amíg a nyírfacukor fel nem olvad. Hozzáadjuk az olajat és a szódabikarbónát is, és ezeket is jól elkeverjük. Jöhet a kefír és a liszt is, ezekkel is csomómentesre keverjük. 

A szódabikarbónával készült süteményeket mindig pihentetni kell negyed órát, így ezt is. Nincs vele sok macera: nem kell neki meleg, vagy hideg hely, csak kint hagyom a konyhapulton, majd beletöltöm a sütőpapírral bélelt tepsibe. 

A legtöbb recept szerint ilyenkor kell rárakni a lekvárt a süti tetejére, és már mehet is a sütőbe. Én ezt azért nem ajánlom, mert ebben az esetben a töltelék lesüllyed a tepsi aljára- nehezebben jön le a sütőpapírról, vagy nem is jön le, és akkor ne adj isten sütőpapír nyalogatáson kapjuk magunkat, ahogy én szoktam. Nem mondom, akkor is finom, de látványosabb, ha a tetején marad. Ezért azt ajánlom, hogy tegyük a sütőbe, majd kb öt perc elteltével pöttyözzük a lekvárral a tetejét, vagy szórjuk a gyümölccsel kedvünk szerint. Összesen 35 percre van szüksége a 180 fokos sütőben, alul- felül sütési fokozaton, legalábbis nálam. 

Ezúttal a kép kedvéért én még a sütés előtt pakoltam meg ötféle finomsággal. Balról jobbra haladva a következők szerepeltek nálam ezúttal: kemény szilvalekvár, aszalt szilva, baracklekvár, keserű csoki, baracklekvár mandulával.

Azt hiszem ezúttal a baracklekváros ízlett a legjobban! 

 

 Jó étvágyat hozzá!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: szilva ajánló mandula desszert gluténmentes aszalt szilva lekvár kefir kukoricaprósza

A bejegyzés trackback címe:

http://dietablog.blog.hu/api/trackback/id/tr953116725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.